A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tanácsokkal segíti a fogyasztókat, hogy felkészülten vágjanak neki utazásuk megszervezésének, hiszen így jó eséllyel felismerhetik a félrevezető tájékoztatásokat, illetve elkerülhetik a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. Különös tekintettel figyeli a GVH a légitársaságok tevékenységét, és hatáskörei keretében támogatja a fogyasztóvédelmi eljárásokat.
A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) számos panasz érkezik a légitársaságok tájékoztatásaival, illetve egyéb gyakorlataival kapcsolatban. Azért, hogy elkerülhető legyen egy-egy vitás helyzet, fontos, hogy a fogyasztók a lehetőségeik szerinti körültekintéssel szervezzék meg az utazásaikat.
A GVH ebben nyújt segítséget, rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket.
Többek között az alábbiakra érdemes figyelni a gondtalan nyaralás érdekében:
- Repülőjegy-vásárlás előtt ellenőrizzük, hogy a repülő fedélzetére milyen típusú és méretű poggyászok vihetők fel ingyenesen, szükséges-e a repülőtérre érkezés előtt online bejelentkeznünk, illetve a feltüntetett jegyár minden költséget tartalmaz-e (repülőtéri illeték, ülőhelyfoglalás díja, stb.);
- Online szállásfoglalásnál nézzünk utána a korábbi vendégek tapasztalatainak és észrevételeinek (értékeléseinek), illetve a foglalás lemondása feltételeinek arra az esetre, ha változnának a terveink; a fizetési feltételeknek is érdemes utánanézni (pl. azonnal vagy egy későbbi időpontban kell fizetni, megterhelik-e a kártyánkat előzetesen, az adók és esetleges egyéb díjak benne vannak-e az árban);
- Autóbérlés előtt ellenőrizzük, hogy a szolgáltatás ára tartalmaz-e extrákat (pl. gyermekülés, GPS, casco vagy teljes körű assistance biztosítás stb.), továbbá járjunk el körültekintően a bérelt gépjármű átvételekor is, nézzük át az egész járművet és ragaszkodjunk hozzá, hogy az összes már meglévő hiba (karcolás, sérülés) jelenjen meg megjegyzésként a bérleti szerződésben, legyünk tisztában azzal, hogy a letét milyen esetben jár vissza és mikor nem.
A GVH a hozzá beérkező panaszok és bejelentések kapcsán azt vizsgálja, hogy fennállnak-e a versenyfelügyeleti eljárás elrendelésének feltételei, azaz felvetődik-e a GVH hatáskörébe tartozó, valószínűsíthetően a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát sértő magatartás a panaszolt vagy a bejelentett vállalkozás részéről. A bejelentéses és panaszos eljárásokról részletes tájékoztatás itt érhető el.
A Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi ügyekben akkor indít versenyfelügyeleti eljárást, hogyha egy vállalkozás valószínűsíthetően jogsértő kereskedelmi gyakorlatot folytat és a gazdasági verseny érdemi érintettsége megállapítható, pl. a vizsgált tevékenység kiterjedt, illetve nagyszámú fogyasztót érint egy adott piacon.
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról, így a megtévesztésről, a hiányos tájékoztatásról, az agresszív vagy éppen az ún. „feketelistás” kereskedelmi gyakorlatokról a GVH honlapján itt érhető el bővebb tájékoztatás.
A nemzeti versenyhatóság évek óta kiemelten figyeli a légitársaságok reklámgyakorlatát, számos eljárást lefolytatott ezen a területen. Több eljárás jelenleg is folyamatban van légitársaságokkal szemben. Legutóbb 2024 januárjában a Wizz Air-rel szemben indult eljárás, mivel fontos információkat hallgathatott el az utasok elől.
A GVH 2022 októberében átfogó gyorselemzés (sweep) keretében is megvizsgálta, hogy a Magyarországon elérhető légitársaságok – ideértve a fapados szolgáltatókat – honlapjai, illetve a hazánkban népszerű jegyár-összehasonlítóweboldalak alkalmaznak-e úgynevezett sötét mintázatokat a jegyeladási- és reklámgyakorlatuk során. A sötét mintázatok olyan digitális üzenetek és felhasználói felületek, amelyek észrevétlenül késztetik a fogyasztókat a nem kívánt döntések meghozatalára. A GVH gyorselemzése számos problémát tárt fel a Magyarországon elérhető légitársaságok gyakorlatában. Ezek alapján azt javasolja az érintett vállalkozásoknak: kerüljék a fogyasztók döntését sürgető kereskedelmi gyakorlatokat, egyformán érzékelhetően és egyértelmű megfogalmazással jelenítsék meg az egyes választási lehetőségeket, valamint az információk megfelelő tagolásával biztosítsák, hogy azok átláthatóak és könnyen értelmezhetőek legyenek.
A nemzeti versenyhatóság a fogyasztók számára azt javasolja, hogy igyekezzenek ellenállni az impulzusvásárlásnak és ne hagyják, hogy döntésükben sürgessék őket. Mindig szánjanak megfelelő időt az ajánlatok összevetésére, valamint gondolják alaposan végig saját igényeiket és lehetőségeiket. Emellett fontos, hogy panaszaikkal a megfelelő helyre forduljanak, így időt is spórolhatnak. Mielőtt benyújtják panaszukat, tájékozódjanak, hogy mikor forduljanak a Gazdasági Versenyhivatalhoz és mikor más hatósághoz vagy szervhez. Összegezve: a GVH abban az esetben illetékes, amikor a vélelmezett jogsértés országosan kiterjedt, a fogyasztók széles körét érinti és hatással van a tiszta piaci versenyre, tehát nem egyedi fogyasztói problémáról van szó.
A Gazdasági Versenyhivatal továbbra is folyamatosan figyeli a piacokat és ha jogsértést észlel, haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket.
Forrás: GVH