Az EGT-n belüli roamingdíjak számításának alapja a hálózaton kívüli percdíj – vagyis, ha olyan díjcsomagunk van, amellyel itthon valamennyi hálózatra díjmentesen telefonálhatunk, ezt roaminghelyzetben is megtehetjük. Ha azonban itthon például csak saját szolgáltatónk előfizetőivel beszélhetünk ingyenesen, a hálózaton kívüli telefonhívásoknál azonban 30 forintos percdíjat kell fizetnünk, úgy roaminghelyzetben is ezekkel a feltételekkel telefonálhatunk. A hívások fogadásáért a szolgáltatók nem számíthatnak fel díjat.
Mobilinternetezéskor főszabály szerint a hazai adatkeretünket használhatjuk fel barangolás közben is, korlátozás és felár nélkül. Azonban korlátlan vagy olcsóbb díjcsomagok esetén a szolgáltatók meghatározhatnak egy külön roaming adatkeretet, ebben az esetben csupán ennek erejéig mobilnetezhetünk külföldi tartózkodásunk alatt. Utazás előtt emiatt érdemes ellenőriznünk díjcsomagunk roaming adatkeretét a szolgáltatónknál vagy annak applikációjában. Ha ez elfogy, kiegészítő adatkeretet vásárolhatunk.
Amikor belépünk egy új országba, a szolgáltatónknak SMS-ben tájékoztatnia kell minket az adott országban érvényes roamingdíjakról, valamint egy korlátot is biztosítania kell: számlánk ilyenkor nem haladhatja meg az 50 eurót. Ha elérjük ezt a limitet, a szolgáltatónknak korlátoznia kell a forgalmunkat, amíg nem kérjük a szolgáltatás további rendelkezésünkre bocsátását. Mind a díjszabásról szóló tájékoztatás, mind a limit bármikor lemondható, illetve újból kérhető.
Az EGT-n kívüli országok határainál, például az ukrán vagy szerb határnál érdemes odafigyelnünk a szándékolatlan roamingra is: automatikus hálózatválasztás esetén ugyanis a telefonunk átkapcsolhat egy EGT-n kívüli külföldi szolgáltató hálózatára is, mert annak jele adott esetben belföldön is erősebb lehet a hazai szolgáltatóénál. Ez váratlanul magas roamingdíjakat róhat ránk, ráadásul eközben a telefonunk háttérben futó alkalmazásai akkor is nem kívánt adatforgalmat generálhatnak, amikor egyébként nem használjuk a készüléket. Egy időjárás-frissítés például akár 9500 forintunkba is kerülhet, pár perc Instagram használattal pedig már akár százezer forint feletti roamingdíjat is generálhatunk magunknak akaratlanul.
Utazásaink során érdemes odafigyelnünk a műholdas hálózatokra is, amelyek igénybevételéért a szolgáltatók rendkívül magas díjakat számlázhatnak. Az NMHH-hoz már fordultak panasszal olyan előfizetők, akik repülőn utazva több százezres, akár milliós adatforgalmat generáltak a tudtukon kívül. Olyan eset is előfordult, amikor egy kikötőben sétálva egy felhasználó eszköze műholdas hálózathoz csatlakozott, emiatt pedig a felhasználó akaratán kívül mintegy négymillió forintnyi adatforgalmat generált. Ezen hálózatokra akkor sem vonatkozik a „Mobilozz úgy, mint otthon” elve, ha uniós tagállamok területén tartózkodunk. Bár kérhetjük szolgáltatónknál az ilyen csatlakozások tiltását, ez nem mindig automatikus, ezért érdemes előre tájékozódnunk a nem kívánt költségek kivédése érdekében. Szolgáltatónknak az ilyen felcsatlakozásokkor is tájékoztató SMS-t kell küldenie.
Hogy elkerüljük a szándékolatlan roaming költségeit, utazásaink során érdemes kikapcsolnunk okoseszközeinken az automatikus hálózatválasztást és kézileg kiválasztanunk az általunk preferált hálózatot, valamint a kikötők közelében és a kockázatos határvidékeken aktiválhatjuk a repülőgép-üzemmódot is.
Az alábbi linken dr. Orosz Brigitta, az NMHH Hatósági Osztályának vezetője beszél. A videó szabadon felhasználható:
https://www.youtube.com/watch?v=5vsIxBvUqOo
Forrás: NMHH